A korábbi évszázadokban nagy kincs volt a tudás. A tudásszomjjal és ambicióval megáldott emberek valamiféle küldetésként élték meg azt, hogy tanulhattak. Ennek érdekében öreg kontinensünk több országának egyetemén is megfordultak, így gyűjtve még több ismeretet és bővítve világképüket. Ugyanez igaz a régi mesteremberekre is, akik vándorlásuk során szakmájuk minden csínját-bínját kitanulták. Szellemiekben és gyakorlati készségekben gazdagon tértek vissza szülőhazájukba, majd vetették be ismereteiket az anyaország fejlesztése érdekében.

S mi a helyzet most? Mit ér manapság a tudás?

Olyan szédületes fejlődésnek és ezzel járó információ áradatnak vagyunk kitéve, amellyel alig lehet lépést tartani. Gondoljuk csak végig! Percenként találnak meg egy új kémiai anyagot, hárompercenként fedeznek fel új fizikai összefüggéseket, ötpercenként pedig új orvostudományi felfedezések tanúi lehetünk. Statisztikák szerint négyévente duplázódik meg tudásunk. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy megszerzett tudásunk néhány éven belül idejétmúlttá válik... Ennek ellenére ragaszkodunk ahhoz, amit megtanultunk, holott az már a sokszor követhetetlen gyorsaságú fejlődés következtében már egyáltalán nem érvényes.

Mi ebből a tanulság? Vajon mi történik velünk, ha a dolgok mögé nézünk? Ha többet kérdezünk? Ha háttérinformációkat szerzünk be? Legyen szó az orvos, a tanár, a tanácsadó, a pszichológus, a sajtó véleményéről, a reklámokról... Legyünk elég bátrak ahhoz, hogy magunk is utánanézzünk annak, amit - pestiesen szólva - bebeszélnek nekünk!

Tartalmas gondolatokat kívánok!